2013. júl 21.

Amerikai állampolgár lettem...

írta: cybernagyi
Amerikai állampolgár lettem...

new us citizen.jpg2013. Július 15-én életem egyik legnagyobb álma vált valóra. Ekkor tettem le az állampolgársági esküt, 18 hosszú év bizonytalansága és várakozás után.

1995 előtt nem sokat tudtam Amerikáról, az ismereteim kizárólag arra korlátozódtak amit az iskolában tanultunk, amit a tv-ben, híradókban mutattak nekünk, vagy amit az akkori amerikai filmekből kiszűrhettünk. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy amit akkoriban a filmekben láttunk, arról leginkább azt gondoltam, hogy megrendezett, hogy mese és nem a valóságot tükrözi. Amerika egy oly an távoli világ volt, ami számomra a magyarországi kisember számára úgy sem elérhető, én akkoriban nem álmodoztam olyasmiről ami nem tűnt elérhetőnek, vagy reálisnak. Aztán amikor a volt férjem ...

Tovább Szólj hozzá

munka család magyar utazás usa amerikai emberek barátság haza hazaszeretet otthon állampolgár emberség

2011. dec 01.

Levelek Amerikából

írta: cybernagyi
Levelek Amerikából

 1995.nyarán érkeztem először Amerikába, a gyermekeimmel együtt - bár ők már korábban is jártak itt - épp ennek köszönhettem , hogy én is itt kötöttem ki, és hála Istennek azóta is itt élhetek. 

Örömmel jöttem, szívesen maradtam itt, nagy reményekkel kezdtem új életet 34 évesen, addigi életemet teljesen odahagyva, két bőrönddel, nyelvtudás nélkül, teljesen másokra utalva, de bizakodva, hogy a gyermekeimnek új lehetőségek nyílnak meg és talán még nekem is. Az első pillanattól kezdve faltam az új élményeket, teljesen új világ volt, teljesen ismeretlen és más, mint amit az addigi 34 évem alatt megéltem. Naponta telve voltam élményekkel, és mindent el akartam mesélni az otthon maradt rokonoknak, barátoknak, naponta írtam ...

Tovább Szólj hozzá

blog barátok amerika család utazás usa emberek barátság gyerekek emlékek magyarok levelek haza kaland élmények új élet rokonság unokák új haza

süti beállítások módosítása
cybernagyi.blog.hu/Levelek Amerikabol