Amikor még a kilencvenes években Amerikába érkeztem, életem álma teljesült az első floridai nyaralással. Az óceán, a vakító homok, pálmafák, trópusi növények, sok sok hihetetlen csoda. Már maga Amerika is csoda volt, de Florida az álmaim netovábbja volt. Sokáig éltem északon, nagyon szerettem Floridába utazni, jöttem is gyakran. Aztán úgy alakult hogy végre dönthettem, pakoltam és költöztem. Nem ismeretlenül jöttem, a lányom már itt élt, gyakran jártam már itt, a lakóhely választást is az döntötte el, hogy a lányom közelében akartam élni. Florida észak keleti szélén az Atlanti óceánhoz közel még a négy évszak is jobban érzékelhető mint a délebbi részeken.

A subtrópusi időjárás többnyire kellemes, még a nyári meleget ...

Megint mit találtam? Még számomra is érdekes volt újra elolvasni, ennyire részletesen már nem emlékeztem, de ahogy olvastam, rájöttem, hogy tényleg, milyen jó is ha leírja az ember, ....mennyi mindent elfelejtünk, vagyis inkább csak lelapul, nem emlékezünk rá, de ahogy újralátjuk , előkerülnek az emlékek is..... így vagyok ezzel most én is. 2012. Szeptember 24-e nem egy unalmas nap volt számunkra, ha már így nem is emlékeztem, most újra magam előtt látom.....és a sok balszerencsésnek látszó dolog ellenére is úgy gondolom, hogy egy érdekes nap volt, ami végül is jól végződött, mert hát minden megoldódott.

Nem semmi napom volt, erre szokták mondani, "mint ha csak megátkoztak volna!"   Ki tudja, lehetnek éppen jóakaróim, akik ...

1995 Júliusában érkeztem először Amerikába.....ezt a levelet 2010 Áprilisában írtam....azóta ismét sok év eltelt, de ezt azért újra megosztom, ezt is az egykori blogból mentettem meg......

"...bizony neked is szép családod van, büszke lehetsz rájuk
Meg magadra, hogy bátor voltál megtenni a lépést, és kimenni...
Biztos nem volt könnyű itt mindent feladni, új ország, új szokások, más életforma,...
persze az, hogy volt családod, akik ott voltak neked, segített gondolom, de akkor is..
milyen volt az első pár hét, hogyan kezdted? mennyi idő telt el, míg beleszoktál az ottani életbe?"

Ismét emlékezésre ihletett egy régi ismerős üzenete, kérdései. Most döbbentem rá, már mennyire távoli az az időszak, amikor megérkeztem ...

Ezt a történetet is évekkel ezelőtt írtam, 2011 Októberében talán. A kép pedig 1963 elején készülhetett. Valószínű mostmár sosem fogom megtudni, de annyira talán nem is fontos.

Mostanában ritkán van olvasnivalóm a kávémhoz reggelenként, de nekem is sokkal kevesebb az időm is, amit a kompjúter előtt tölthetek. Ez az oka annak is, hogy megakadtam az irományaimmal is, amit talán most újrakezdek.

Elkezdtem rendezgetni a réges-régi fényképeket, az internetnek köszönhetően sok,talán soha nem látott kép került elő rokonoktól is, amiket igen nagy szeretettel és nosztalgiával nézegetek. Elmondhatatlanul furcsa érzés visszamenni az időben csaknem fél évszázadot, és csodák csodájára, még emlékek is feltolulnak a legkorábbi ...

Iszonyú réginek tűnik már, ahogy a dátumot nézem, sőt a képeket nézegetve is hihetetlen, hogy Évike és Jocó még fiatalabbak voltak, mint Jocó lányai most. Ez már tényleg történelem, és hihetetlen visszanézni hogy milyen réges-rég volt. Ha meg is szűnt az egykori freeblog, azért örülök, hogy ezt az írást is sikerült megmentenem onnan, és most újra megoszthatom, mert hát az idő múlásával még nekem is érdekes apró részleteket felfedezni ami már könnyen elmosódik az emlékezetünkben. Érdekes volt Adrikám arcát figyelni , ahogy megmutattam neki a videót, az ismert helyszíneken az apját és Évikét látnia, az apja még fiatalabb volt mint most Adri. .....nos akkor itt egy újabb kis részlet a múltból.....

Akkor már évek óta nem ...

Újabb kedves levélre akadtama régi szép időkből, amit még sikerült megmenteni a megszűnt freeblogból.

Egyik drága Barátnőm levelét olvasva, most igen furcsán érzem magam, azt hiszem nagyon jót tett nekem, a mostani leengedett lufi érzésével eltöltött néhány év után, talán kellett is nekem, jó is hogy megvan, és nem csak évekkel ezelőtt volt érdemes megosztani, szerintem most még inkább megéri.....Íme az egykori írás.

Hosszú hallgatás után ismét itt vagyok, de most nem én mesélek, hanem mielőtt én folytatnám a történetemet, bemásolom egyik drága Barátnőm levelét, amivel a blogom olvasása után örvendeztetett meg.

Ő az egyik nagybetűs Barátnőm a kettő közül, akik az otthoniak közül megmaradtak, még ilyen ...

Ezt a levelet még 2009 Szeptemberberében írtam,  de még ma is nagyon aktuális.....így hát megmentettem ezt is.

Sziasztok Kedveseim!

Ma reggel megint nem volt mit olvassak, ilyenkor aztán nagy lelkesen nekilátok, hogy legalább én beszélgessek hozzátok.
Ez a reggeli együtt kávézás még arra az időre emlékeztet, mikor otthon kocogtattuk a radiátort egymásnak, hogy kész a
kávé és együtt leültünk egy-két csésze kávé mellett cigarettáztunk és kibeszélgettük magunkat. Ha nem is világmegváltó
dolgokról, de a gondjainkról, örömeinkről, gyerekekről, munkahelyről, bármiről ami éppen foglalkoztatott bennünket.

Akkor még nem volt internet, Magyarországon még kompjuterünk sem volt, de a telefon is csak a kiváltságosok lakásába
volt ...

Igen sokan mondogatják manapság, de igazándiból nem csak manapság, mert már 20-30 évvel ezelőtt, mikor még otthon éltem, akkor is sokan vélekedtek lemondóan, hogy a Karácsony már nem ér semmit, mert az emberek elanyagiasodtak és csak az ajándék számít, meg hogy elég drága-e, elég értékes-e. Én azért nem ilyen kategórikusan vélekedtem erről, úgy gondoltam, minenkinek olyan az ünnepe amilyenné teszi saját magának. Talán azok az emberek akik életében az istenhit már nem létezik, Ők valóban nem sok értelemmel ünneplik a Karácsonyt, anélkül valóban keserves anyagias jelleget ölthet, kínos kötelezettséget ajándék vásárlásra, vendéglátásra, mások szokásaihoz való igazodás, kényelmetlenségek, a családdal, rokonokkal örömben ...

Az évek során, mióta itt élek igen sokan kértek tőlem tanácsot a terveikkel kapcsolatban, hogy eljönnének Amerikába, mert vagy teljesen kilátástalan a helyzetük otthon, vagy szeretnének szerencsét próbálni hátha itt jobban élhetnének.  Amióta a facebookot használom, ott is sokszor írnak teljesen idegenek is, tanácsot kérnek, hogy gondolom, milyenek lennének a lehetőségeik, találnának- e munkát, stb. 

Nagyon nehéz erre a kérdésre felelősségteljesen választ adni. Az utóbbi években szinte mindenkinek azt tanácsoltam, inkább próbáljon szerencsét Európában, ahol hivatalosan a juttatásokkal dolgozhat, és ami közelebb is van, ha kell olcsóbban és gyorsabban hazajutnak, sok-sok előnnyel jár, ha inkább legális lehetőséget keresnek, ...

2013. Július 15-én életem egyik legnagyobb álma vált valóra. Ekkor tettem le az állampolgársági esküt, 18 hosszú év bizonytalansága és várakozás után.

1995 előtt nem sokat tudtam Amerikáról, az ismereteim kizárólag arra korlátozódtak amit az iskolában tanultunk, amit a tv-ben, híradókban mutattak nekünk, vagy amit az akkori amerikai filmekből kiszűrhettünk. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy amit akkoriban a filmekben láttunk, arról leginkább azt gondoltam, hogy megrendezett, hogy mese és nem a valóságot tükrözi. Amerika egy oly an távoli világ volt, ami számomra a magyarországi kisember számára úgy sem elérhető, én akkoriban nem álmodoztam olyasmiről ami nem tűnt elérhetőnek, vagy reálisnak. Aztán amikor a volt férjem ...

FrankenStorm nevet kapta a késő ősszel érkező trópusi szuper vihar Sandy

Az óriási kiterjedésű vihar, teljesen szokatlan felépítésű, sokkal nagyobb kiterjedésű a megszokottnál, sokkal nehezebben kiszámítható, és amitől tragikus lehet, hogy Amerika legnépesebb lakott területén fog partot érni, Virginiától, New Yorkon keresztül Kanadáig hetekig tartó katasztrófa helyzetet okozhat.  Több mint 66 millió ember maradhat áram nélkül hetekig, New York teljesen víz alá kerülhet, és  a meleg , párás vihar ha összecsap az északról érkező sarkvidéki hideg fronttal, sőt két hideg fronttal is, nem csak félméteres esőzés, de sok helyen akér félméteres hó is leszakadhat nagyon rövid idő alatt. A tartósan közel 100km/órás szél ...

Isten hozott minden kedves érdeklődőt, aki ráakadt az írásaimra!

 Amerikában élő nagymama vagyok, de Magyarországon születtem és ott éltem fiatal éveimet. 34 éves voltam, mikor Amerikába hozott a sorsom és azóta is itt élek, mostmár 17 éve. A fenti képeket a drága kicsi unokáim rajzolták , én vagyok rajta. Az elsőn az idősebbik unokám rajzolt egy portrét rólam, éppen olyan is mintha csak a tükörbe néznék. A másodikon a kisebbik unokám, igazi hercegnőnek rajzolt, Ő a drága kis csillagom annak is lát, és naponta mondogatja milyen szép vagyok és milyen karcsú és olyan jelzőket használ, amiről tudja hogy szeretnék olyan lenni, de hát sajnos nem vagyok. Ő az egyetlen aki teljesen pozitív kifejezéseket használ, ha rólam ...

Fantasztikus, csodábaillő történetre akadtam egy facebookos ismerősöm megosztásai között. A történet annyira elbűvölt, hogy el sem tudom mondani érzéseimet, milyen csodálatos tud lenni az életért való küzdés ösztöne, hihetetlen micsoda értelmes dolgokra képesek az állatok, elgondolkodtató mennyire nem ismerjük, vagy félreismerjük őket, ....vajon mire lennének képesek ha beszélni is tudnának???!!!!!!

Egy Alaszkában élő halász, a napi szokásos útján hajózott a fagyos hidegben, mikor egyszer csak a semmiből, négy őz tűnt elő és úsztak a hajó felé. A hajóról hitetlenkedve figyelték az őzeket, akik a hajóhoz érve körözni kezdtek a hajó körül figyelve a hajón lévőket, mintha kérnék őket, mentsetek meg.....A halász lenyitotta ...

Az eddigi tapasztalataim alapján, Amerikában az emberek többségének,  a Thanksgiving, vagyis a Hálaadás napján kezdődik a karácsonyi szezon, az igazi karácsonyi készülődés. A Hálaadás napja, minden évben, november negyedik csütörtökére esik, talán ez a legszélesebb körökben ünnepelt hagyomány, még a karácsony is csak a második ezután a sorban. Ez azért lehet, mert ezt igazán nem csak keresztények ünneplik, szinte minden ember aki Amerikában él, átvette ezt a szokást, egy évben egy nap megállnak, és a család az ország legtávolabbi pontjáról is hazautazik a nagymama asztalához, hogy együtt adjanak hálát, az új hazáért, a családért, a boldogulásért, egészségért, anyagi javakért, kinek, kinek  mi oka van hálásnak ...

 "Azon gondolkodtam el, hogy vajon milyen úton kerültél el Magyarországról?! Milyen gondolatok, vagy milyen okok vihettek el Téged egy másik világba?! S, vajon Neked volt-e igazad, vagy nekünk, akik nem mertünk, vagy nem akartunk egy ilyen merész lépésre szánni magunkat... Ki tudja...?"

A fenti sorokat egy középiskolai osztálytársam leveléből másoltam ki, amit ma küldött nekem az iwiwen. Az Ő sorainak köszönhetem, hogy ismét beindultak a gondolataim , előjöttek több évtizedes emlékeim,  hogy újra elmeséljem valakinek, miért is vágtam neki ennek az óriási útnak 34 éves koromban, mindent hátrahagyva addigi életemből és két bőröndnyi holmival nekivágjak az ismeretlennek, a bizonytalannak, hogy új életet kezdjek egy új világban.

...

 1995.nyarán érkeztem először Amerikába, a gyermekeimmel együtt - bár ők már korábban is jártak itt - épp ennek köszönhettem , hogy én is itt kötöttem ki, és hála Istennek azóta is itt élhetek. 

Örömmel jöttem, szívesen maradtam itt, nagy reményekkel kezdtem új életet 34 évesen, addigi életemet teljesen odahagyva, két bőrönddel, nyelvtudás nélkül, teljesen másokra utalva, de bizakodva, hogy a gyermekeimnek új lehetőségek nyílnak meg és talán még nekem is. Az első pillanattól kezdve faltam az új élményeket, teljesen új világ volt, teljesen ismeretlen és más, mint amit az addigi 34 évem alatt megéltem. Naponta telve voltam élményekkel, és mindent el akartam mesélni az otthon maradt rokonoknak, barátoknak, naponta írtam ...