Az évek során, mióta itt élek igen sokan kértek tőlem tanácsot a terveikkel kapcsolatban, hogy eljönnének Amerikába, mert vagy teljesen kilátástalan a helyzetük otthon, vagy szeretnének szerencsét próbálni hátha itt jobban élhetnének.  Amióta a facebookot használom, ott is sokszor írnak teljesen idegenek is, tanácsot kérnek, hogy gondolom, milyenek lennének a lehetőségeik, találnának- e munkát, stb. 

Nagyon nehéz erre a kérdésre felelősségteljesen választ adni. Az utóbbi években szinte mindenkinek azt tanácsoltam, inkább próbáljon szerencsét Európában, ahol hivatalosan a juttatásokkal dolgozhat, és ami közelebb is van, ha kell olcsóbban és gyorsabban hazajutnak, sok-sok előnnyel jár, ha inkább legális lehetőséget keresnek, mint a költséges, bizonytalan hosszú útnak nekivágni. Biztos vannak akik úgy gondolják, hogy nem szép tőlem ez a lebeszélős tanács, hisz messziről azért az látszik hogy itt sokkal könnyebb, és hát én is elkezdtem valahol, akkor másnak is sikerülhet. Ez igaz is, de én nem szeretek felelőtlenül hitegetni senkit, és ma már megfontoltabban gondolkodom ezekről a dolgokról, így aztán vállalom a kockázatát, hogy esetleg nem kedvelt a tanácsom. Fiataloknak, gyerekek nélkül és angol tudással persze sokkal egyszerűbb a helyzete, nekik van idejük a kalandra, a szerencse próbára mint a mesékben.

Tíz - tizen nyolc évvel ezelőtt még mindenkit biztattam, sőt aki jött, ahogy tudtam segítettem, Mindíg nagyon bátornak tartottam azokat akik csak úgy minden ismeretség, és nyelvtudás nélkül nekivágtak, megérkeztek, abban bízva, hogy majd lesz valahogy. A bátorság nem is megfelelő kifejezés erre, ez inkább vakmerőség. Aki csak úgy elindult egy idegen kontinensre, aminek a nyelvét sem beszéli, sok - sok veszélynek van kitéve. Sosem tudhatja milyen emberekkel hozza össze a sors. Lehet, hogy segítőkész, jó emberek akadnak az útjába és jótanácsokkal látják el, de lehet hogy vérszívó gazemberek ismeretségébe kerül, akik ígérgetnek, becsapják és kihasználják. Sokan kerültek már olyan helyzetbe, hogy testileg, lelkileg meggyötörten, végül örültek ha visszajuthattak Magyarországra valahogy. Nők, fiatal lányok, sokszor kegyetlen körülmények között dolgoztak, vagy kaptak fizetést vagy nem, sok esetben az ügynökük még az útlevelüket is elvette, hogy teljesen a hatalmában tarthassa őket. És akik még normális munkát végezhettek éhbérért, azok szerencsésnek mondhatták magukat, sok fiatal nő sztriptiztáncosként, prostituáltként kényszerült dolgozni, teljesen kiszolgáltatva gazembereknek. Hozzá tenném, hogy az ügynökök általában a mindkét nyelvet beszélő, élelmes honfitársak, akik rájöttek, hogy szép kis megélhetést biztosíthatnak maguknak mások kizsákmányolásával, becsapásával, kihasználva boldogulásra vágyó emberek bizalmát.

Persze a többség azért talán szerencsésebben boldogult, főleg ha rendes, becsületes emberekkel hozta össze őket a sors. De, akkor is, ha valaki befogadta és viszonylag emberi körülmények között élhetett valahol, munkát kellett találni, és munkába kell járni, márpedig itt Amerikában néhány megaváros kivételével, mint pl. New York, nincs olyan tömegközlekedés mint otthon. Nem biztos hogy busszal, villamossal vagy metróval eljuthat dolgozni. Én Detroitban éltem, ami akkor még milliós nagyváros volt, de a tömegközlekedés szinte csak a belvárosra korlátozódott, úgy hogy ott kellett jogosítvány és saját autó, hogy dolgozni járhasson az ember.

Aztán a munka is, vajon milyen munkát talál aki nem beszél angolul. Természetesen takarítás, mosogatás és ehhez hasonló dolgok, esetleg ha magyarul beszélő családokhoz gyerekekre vigyázni, házimunkára, az már nagy szerencse. Persze csak akkor , ha rendesen bánnak veled, és megfizetnek, mert sajnos az én személyes tapasztalataim sokkal jobbak az amerikai családoknál, mint bármilyen bevándorolt népségnél. Ez alól a magyarok sem kivételek, sajnos nagyon szomorú leírni, de a régebb óta itt élő magyarok között akad a legtöbb aki kegyetlenül lenézi és kihasználja az újabban érkezőket. Természetesen nem mindenki ilyen, és én nagyon szerencsés vagyok, mert azon túl, hogy már eredetileg sem a vakvilágba jöttem el, hanem vártak a reptéren, hazavittek és volt biztos hely ahol laktam, és minden segítséget megkaptam ahhoz hogy munkát találjak, hogy közlekedjek. De a volt férjeméken kívül is  már az első évben is sok rendes emberrel hozott össze sors. Gyorsan lettek nagyon jó barátaim, akik az évek során szinte az itteni családommá váltak, sokat köszönhetek nekik, hogy boldogultam, de főképp hogy a barátaim lettek, akikre számíthattam, akikben megbízhattam, akikkel az ünnepeimet tölthettem, akikkel az örömeimet és bánatomat megoszthattam. Azóta is, ha már távol élek is tőlük, még a mai napig is az én "amerikai családom"ként gondolok rájuk. Ha több ezer kilóméter távolságra élek is tőlük, rájuk is ugyanúgy gondolok vissza, mint a Magyarországon maradt rokonaimra, barátaimra.

Magamtól fogalmam sem lett volna, hogy egyáltalán hova menjek, milyen hivatalba hogy a jogosítványt megszerezzem, természetesen angolul sem beszéltem, így még a jogosítvány megszerzéséhez is kellett segítség, szerencsére akkoriban Detroitban még megengedték hogy tolmáccsal vizsgázzunk. Hoztam otthonról a nemzetközi jogosítványt magammal, azzal már érkezésemkor vezethettem, de később a tolmáccsal levizsgáztam, persze ehhez is kellett segítség, hogy a hivatalos magyar tolmácsot megtaláljam. Aztán autó is kell amit vezet az ember, nekem ebben is szerencsém volt, mert az első évben használhattam a volt férjemék egyik autóját. Aztán következő évben vennem kellett autót, de ahhoz is vagy kell legyen elegendő pénzed hogy kifizesd, vagy kell ismerős, aki megbízik benned, és te is viszont, és segít hogy részletre vehess autót. De ha már autód van kell venni hozzá biztosítást is, az is havi kiadás, úgyhogy akkor már muszáj hogy legyen munkád folyamatosan hogy fizetni tudd a költségeket. Aztán lakni is kell valahol, ha nem vagy olyan szerencsés mint én voltam, akkor fizetni kell valahol, sokszor olyan helyen , ahol több idegen ember lakik együtt egy lakásban, hogy megfizethető legyen. Ha közvetítő segítségével találsz is ilyent, az olcsóbb lakások szinte mindíg a város nem túl szép negyedeiben vannak. Szerencsésnek kell lenni a lakótársakkal is, milyen tiszták, milyen alkalmazkodók, és főleg milyen megbízhatók, meglopnak-e, becsapnak-e , kihasználnak-e. Munkát találni is sokkal jobb, ha van megbízható ismerős, aki megbízható helyre elvisz, a közvetítők általában elveszik az első heti keresetedet, de talán még szerencsés is vagy, ha egy hetivel megelégednek, de főleg, ha az első hét után nem tűnnek el. Sajnos sokan akik közvetítők útján kijönnek, ami ugye nem legális, mert fekete munkára hoznak és közvetítenek ki, lehet hogy ígérnek fűt - fát, várnak mikor megérkezel, elvisznek a családhoz, segítenek tolmácsolni először, aztán jönnek az első heti fizetésért, és bizony sokszor utána eltűnnek, ha szükséged van a segítségükre már nem éred el őket a telefonon, ha a munkaadód kihasznál, nem fizet, rosszul bánik veled, akkor már nem jönnek vissza segíteni, szerencsés vagy, ha mégis valami lelkiismeretes a közvetítő és továbbra is a segítségedre van. Sok embert kihasználnak így büntetlenül, mert ugye senki nem tesz feljelentést ellenük, hisz végülis ők is törvénybe ütköző dolgot tettek azzal, hogy eljöttek feketén dolgozni, félnek a következményektől, pedig abban a helyzetben talán jobb lenne inkább vállalni a kockázatot, hogy a gazemberek elnyerjék büntetésüket, de hát ugye ha a nyelvet sem beszéli az ember, akkor azt sem tudja hová menjen, csak boldogulni akar, hogy legalább ne üres kézzel menjen haza.

Akik otthon megszokták, hogy biztonságban és viszonylag jó szinten éltek, azoknak nagy csalódás lehet, hogy kijönnek, angolul nem beszélnek, mindegy hogy milyen magyar diplomád van, ha angolul nem beszélsz, itt mosogathatsz, takaríthatsz, és ha nem vagy képes alázattal viselni a munkádat, sőt büszkén viselni, hogy nem esik le a gyűrű a kezedről a kétkezi munkától. Ha képes vagy még a mosogatást is ésszel csinálni és főképp becsülettel, mert fontos hogy minden tányér tiszta legyen amire az ételt rakják a szakácsok, és ne kelljen szégyenkezni a rúzsos szélű poharak miatt amit nem mostál el, mert trehány vagy, a vendég ne adja vissza a villát, mert az előző vendég által fogyasztott étel maradványai még rajta vannak. Kiállítod a bizonyítványod a munkahelyeden nagyon hamar, ha megbízható és szorgalmas vagy, vagy ha trehány és az üzletnek ártasz. Mivel nem beszélünk angolul, így is sokszor hülyének érezzük magunkat, mert nem értjük mit akarnak tőlünk, vagy mi nem tudjuk megértetni magunkat, de azt messziről észreveszik a legtöbb munkahelyen ha értelmesen, ésszel végzed a munkád és főleg lelkiismeretesen. Buta, primitív emberek persze mindenhol vannak, akik különbnek érzik magukat nálad és próbálják ezt éreztetni is veled, de meg kell tanulnia az embernek, hogy nem vesz róla tudomást. Persze a segítőszándékú kritikát jobb elviselni, de a rosszindulatú ,primitív bántásokat egyszerűen csak nem kell tudomásul venni, valahogy úgy van ez, hogy ' Nem az számít hogy MIT mondanak, hanem, az hogy KI mondja".

El kell fogadnod, hogy a tulajdonos, a főnök azért fizet, hogy azt csináld amit mondanak, és úgy csináld ahogy mondják. Még ha te hülyeségnek tartod is, vagy nem érted miért, de jobb ha nem viselkedsz lekezelően azokkal az emberekkel akik munkát adnak, akiktől a fizetésed kapod. Némely embernek nehéz leküzdenie a felsőbbrendűségi érzését, pedig tudomásul kell venni, hiába érzed te magad különbnek, amíg te dolgolgozol valaki másnak, és téged fizetnek, addig jobb ha ha azt teszed amit elvárnak tőled. Majd ha te leszel a főnök, a saját üzletedben már te mondod meg az alkalmazottaidnak mit , hogy csináljanak, addig viszont végezd a dolgod, és tanulj meg mindent amit csak tudsz. Csak a buta ember hiszi azt, hogy ő mindenkinél jobban tud mindent.

Hozzá kell szokni egy újfajta szemlélethez, ami nem azt jelenti, hogy gőgösen különbnek érezzük magunkat a másiknál, vagy a vendégnél akit az étteremben, hotelben stb. kiszolgálunk. Nem kell kritizáljuk, hogy " mi a fenéért jön cereolt enni az étterembe, miért nem eszi otthon?" stb. Hanem fel kell fognunk, hogy amíg ők jönnek és akármit eszik, iszik, akkor is ott fizet, ha elégedett, akkor hagy jó kis borravalót és visszajön máskor is, vagy esetleg minden nap. Ha pedig visszajön mindennap, addig jól megy az üzlet, a tulajdonosnak megéri, és nekünk van munkánk , fizetésünk és minél elégedettebb a vendég annál jobb borravalónk. Hozzá kell szoknunk, hogy nem az a szemlélet, hogy minél jobban átverjük a vendéget, régi jó éttermi szokás volt annak idején otthon, hogy kis tenyérnyi fele zsir húst kirántottak annyi bundával, hogy tányérnyi méretűnek látszott, becsapva, meglopva a vendéget, nem számított mit gondolt, nem sok lehetősége volt máshova menni és főleg nem reklamálni, mert még az én időmben nem vették jónéven a reklamáló vendéget.  Hát itt a legjobban működő helyeken épp az a fontos, hogy minél jobbat, minél tökéletesebbet szolgáljunk fel, hogy visszajöjjenek, hogy elégedettek legyenek, és hírét vigyék másoknak is. Persze vannak primitív, rosszindulatú emberek mindenhol, akik okkal , ok nélkül is próbálnak majd megalázni, kötözködni, elégedetlenkedni, de azokkal szemben még inkább meg kell tartsd a mosolyt az arcodon, és a kedvükre tenni, mert abban a pillanatban mikor lemész az ő szintjükre és pofátlan és gonosz leszel velük, akkor már nyertek, elérték amit akartak és mindíg ők lesznek a nyertesek. Ahhoz kell igazán intelligencia hogy az ilyen bunkó, primitív emberek szintjére ne süllyedjünk le. Tudom ez néha nem könnyű, de megéri!

A házak ahova takarítani jártam, ha szerették a munkámat, megbíztak bennem, kedvesek, segítőkészek voltak mindenben, és sosem bántak velem lekezelően, cselédként, ahogy otthon mondták sokan, hogy "eljöttünk Amerikába cselédnek". A fene bánta hogy mit mondtak, én tudtam ki vagyok, és tudtam hogy nekem mi a jó, és cselédként és mosogatóként is jól éreztem magam a bőrömben, élveztem, hogy jobb autóval járhatok mint otthon ,  évente akár kétszer is felszálltam a repülőre és mentem Floridába, vagy akár autóval nekivágtam a hosszú útnak, ahol rámesteledett megálltam egy motelben, bömbölt az autómban a "trabanton szállni élvezet" és közben gyönyörködtem a csodálatos világban, élveztem hogy minden gomnyomásra működik, élveztem a kényelmet és a csodákat amiket megélhettem.  Cselédként is elmehettem Las Vegasba, gyönyörködhettem a Niagara vízesésben, járkáltam New York utcáin, a tél kellős közepén élvezhettem a floridai napsütést, pálmákat, és az óceánt, átmehettem Kanadába, úgy élhettem, ahogy azelőtt otthon a diplomás fiztésemből soha.  Nekem nem esett nehezemre, hogy kétkezi munkát végezzek, megtanultam, hogy nem az a fontos hogy azt dolgozzam amit szeretnék, hanem hogy ami a dolgom azt szeressem. Mindíg is kényszert éreztem, hogy rendesen végezzem a munkám, így aztán nekem nem volt gond, csak külön jólesett, ha azt elismerték,  de főleg hogy meg is tudtam élni belőle. 

Sokszor halljuk otthon, hogy becsületes, kétkezi munkával nem lehet megélni. Hát, lehet hogy hogy a liberalizmussal eltorzított, erkölcsöket elvesztett világban nehéz is, de hányszor és hányszor halljuk az úgynevezett "amerikás magyaroktól" , hogy két bőrönddel és a kopasz senekemmel jöttem és kezdtem új életet a nulláról. És bizony, nagyon sok igaz történet szól erről, amikor emberek elszöktek a vasfüggöny mögül, sokszor még a két bőröndöt sem hozták magukkal, örültek hogy az életüket menthették és átjutottak, mégis új életet kezdtek, és bizony keményen dolgoztak és alulról felfelé haladva építették az életüket, és nagyon is kemény, becsületes munkával gyarapodtak. Akármilyen hihetetlen, még ma is vannak ilyenek, nagyon sok gazdag ember létezik akik a nyomorból indultak, és saját erőből gazdagodtak meg, vagy ha nem is gazdagok de élnek biztonságban, jólétben. Nagyon téves az a hiedelem, amit nekünk tanítottak évtizedeken keresztül, hogy becsületes munkával nem lehet meggazdagodni.....végülis valamit be kellett beszélni az embereknek abban a nagy egyenlősdi világban, ahonnan azt láttuk, hogy tőlünk nyugatra milyen jólétben élnek az emberek. Nem ez az egyetlen téves eszme amit belénk neveltek, de hát honnan is tudhatnánk, amíg mást nem próbáltunk.

Semmi gond nincs azzal, ha valaki előről kezdheti, és új esélyt kap, érdemes végigcsinálni a fokozatokat, az az igazi értelmes élet, amikor az ember az alapoktól építgeti az életét, nem pedig beleszületik, vagy valami szerencse folytán belecsöppen a jólétbe. Nem kell félni attól, hogy alulról kell kezdeni, nagyon jó érzés felfelé haladni.

Az éttermi munka lépcsőit végigjártam, a mosogatástól kezdve, konyhai kisegítőként, majd busboyként,( "baszboynak" nevezik a kisegítőket akik a felszólgálókat segítik, fogadják, leültetik a vendéget, viszik az evőeszközt, pohár vizet, az étlapot, aztán pedig letakarítják az asztalt, elhordják az edényt, stb.) végül felszolgálóként a szakma a vendéglátás minden egyes részét kipróbáltam és megtanultam, az adott étteremben bármelyik munkakört el tudtam látni, és ez kellett ahhoz hogy manager lehessen valaki. A nagy étterem hálózatokban a managerség alapfeltétele, hogy a képzés során megtanuljunk minden munkafolyamatot, mert a manager szükség esetén be tud állni mosogatni, főzni, felszolgálni, a pénztárgépet kezelni, amit éppen kell, és főleg ismer minden munkafolyamatot, tehát tudja okatatni az alkalmazottakat, tudja mit kell elvárnia, hogy az üzlet jól működjön. Nekem tetszik ez a szemlélet, hogy a főnök tud mindent amit az alkalmazottaktól elvárnak.

 Először ez nekem elég újdonságnak tűnt, mert otthon épp fordítva volt, a főnökök a legtöbb helyen úgy kerültek ki a főiskolákról, hogy soha életükben nem próbálták az irányításuk alá tartozó munkafolyamatokat, azért lettek főnökök, mert diplomájuk volt, vagy jó párt káderek voltak, vagy csak valakinek a valakije volt stb. Nekem már nagyon furcsa olyant hallgatni, aki fel van háborodva, hogy ha ő a főnök, akkor nehogy már azt képzeljék hogy ő  fogja feltölteni az üzlet polcait, csak azért mert valaki beteg lett és nem jött dolgozni, ő manager, ő nem fog dobozokat cipelni.....meg ezekhez hasonlók. Nekem megtetszett az itteni  felfogás, ez a rendszer.

Így hát általában minenkinek elmondtam akkoriban is amennyire lehetett hogy mire számíthat, de addig úgy sem tudja senki amíg saját bőrén nem érzi és nem próbálja.  

Hajlamosak vagyunk rá, hogy kritizáljunk másokat, sokan nagyon lenézik az amerikaiakat, hülyézik, bunkózzák őket, persze általában akik ezt teszik, nézhetnének a tükörbe is, de hát ugye a gerendát azt nem veszik észre a saját szemükben.

Van egy kedves ismerősöm, aki nekivágott Amerikának, közvetítök segitségével, kiszolgáltatva, de mégis nagy szerencsével, azért elég elfogadható helyre került. Egy nagy családhoz, ahol vagy tíz, tizenkét gyerek volt, akik persze rendetlenek voltak, csináltak felfordulást a házban, és egy kívülállónak persze ez még inkább szemet szúr, hogy a gyerekek nem voltak rászoktatva hogy pakoljanak maguk után, hogy rendet tartsanak. Hát az én kedves ismerősömnek eleinte nagyon nehéz hetei voltak, mondta,hogy sokat sírdogált, mindíg nagyon elfáradt estére, egyre inkább honvágya volt, a háziakkal nem tudott beszélni mert nem beszéltek magyarul, nagyon sanyarú sorsúnak érezte magát, de nem adta fel, mert azzal a szándékkal jött, hogy összegyűjt egy kis pénzt. Aztán kis idő után ő is rájött, hogy már nem is mérgelődött, hogy a gyerekek rendetlenek voltak, hisz neki azért volt munkája, mert ennek a rendetlen családnak szüksége volt rá, hogy ő rendet tegyen utánuk. Rájött, hogy ő azért tudja spórolni a kis pénzét, mert ennek a családnak van elég, hogy őt fizesse, és attól kezdve hálát adott Istennek, hogy ott dolgozhat, és szükség van rá, mert sajnos otthon nem talált már munkát. Aztán egy idő után kimondottan szeretett ott, mert a gyerekek kedveskedtek kis ajándékokkal és hálásak voltak hogy kitakaritotta a szobájukat, vagy éppen meglepődtek, hogy teljesen kérés nélkül önszorgalomból lesikálta az iskolatáskákat, vagy a cipőket, és a család nézett nagyokat hogy szépen tisztán találták a helyén, pedig nem is kérték hogy ezt csinálja. Mire eljött az idő hogy hazamenjen, már fájó szívvel búcsúzkodott, csupán azért ment haza, mert már nagyon vágyott az unokája, és a családja után.

Azt hogy valaki az ismeretlennek nekivágjon, ahhoz nagyon fontos, hogy ne szégyelld a munkát, ne gondold hogy az a munka hozzád méltatlan, mert te különb vagy, mert te tanultál, és már túl jó vagy ahhoz hogy mások után takaríts, vagy kiszolgálj embereket. Nyelvtudás és papírok nélkül csak akkor érdemes, ha el tudod kezdeni akár legalulról is, akár diplomával a zsebedben a mosogatói, vagy takarítói munkával is, és szorgalommal haladhatsz előre. 

Sajnos az utóbbi évek siralmas változásai után már nem merek biztatni senkit sem hogy vágjon neki, az itt élőknek is sokkal keservesebb az élete, a szocializmus olyan ütemben hódit, hogy egyre nehezebb munkát találni, és egyre kihalóban vannak a hagyományos értékek. Akik az utóbbi években kérdezték tőlem, mindenkinek azt ajánlottam, hogy inkább Európában próbálkozzanak, azokban az országokban legalább legálisan dolgozhatnak, van hozzá egészségügyi ellátás, és könnyen hazajutnak ha úgy adódik, ahogy hallom már repülőjegyeket is egészen olcsón lehet venni az európai gépekre, így aztán bármi történik könnyebb hazajutni, mint innen, és sokkal kevesebb anyagi kockázatot jelent, mint ide eljönni. Azt tudom, hogy itt nekem nincs olyan ismeretségem, hogy valakinek munkát találjak. Azok a helyek ahol Detroitban dolgoztam és másokat is odavittem, már mind bezártak, már ott sem ismerek senkit amit ajánlani tudnék. Aztán  itt olyan távolságok vannak, hogy autó és jogosítvány nélkül lehetetlenség munkába járni, a szállás, a megélhetés is egyre drágább, lehet hogy én is sokkal fáradtabb vagyok, de már nem látom ugyanazt a lehetőséget, mint tizen évvel ezelőtt. Aki beszél angolul, és közvetítővel vagy valahogy még munkát is talál, annak biztos érdemes megpróbálni, de csak vakmerőn a bizonytalanba elindulni, az nagy kockázat. Azt sem igazán tanácsolom senkinek , hogy túl hosszú ideig dolgozzon feketén, mert elveszíti azokat az éveket, amik majd a nyugdíj jogosultsághoz kellenek. Persze, az állami nyugdíjra alapozni az öregkort mindenképp szerencsétlen dolog, az bebizonyosodott hogy az nem működik. Amíg tudsz dolgozni és pénzt keresni, következetesen rakj félre minden hónapban néhány százalékot, ami a nyugdíj alapod lesz, amihez nem nyúlsz hozzá, nem herdálod el.  

Európában lehetőség van legálisan dolgozni, adót fizetni és megkapni a munkával járó juttatásokat, az uniós tagság legalább ennyi előnnyel jár. Ide Amerikába a legjobb hivatalosan, munkavállálási engedéllyel, vagy zöldkártyával jönni, vagy tanuló vízummal, ami legalább részmunkaidős munkavállalást lehetővé tesz. Még mindíg működik az évenkénti zöldkártya sorsolás, sok embert ismerek akik megnyerték. Tudom van valami lehetőség legális munkavállalásra farmokra, mezőgazdasági munkára is, csak utána kell járni a lehetőségeknek, első lépésnek jók lehetnek az ilyenek. Persze aki csak néhány hónapra akar jönni, hogy egy kis extra keresetet összespóroljon, azok továbbra is próbálkoznak, ami viszont azzal a hátránnyal jár, hogy ha túl léped a 3 hónapos vizummentes tartózkodást, miután elmentél, legalább tíz évig nem jöhetsz vissza Amerikába.

Sokan nem tudják, viszont, hogy Kanadába milyen egyszerű letelepedésit kapni, ha valakinek jó iskolai végzettsége van, vagy keresett jó szakmája és természetesen beszéli az angolt, esetleg franciát. Pontozási rendszerrel működik az elbírálás, és jó szakemberek, képzett emberek nyelvismerettel gyorsan kezdhetnek új életet Kanadában is. Ott is előnyt jelent ha valaki farmokon, a mezőgazdaságban hajlandó dolgozni, és sokkal biztonságosabb a jövő szempontjából legális úton jönni és nem a bizonytalanba.

Én ugyan szeretek itt élni, az évek során minél többet megismertem Amerikából, az emberekből, a hagyományokból, a történelméből és hogy mitől is volt ez olyan más ország mint bármelyik a világban, annál jobban hálás vagyok Istennek, hogy itt élhetek. Floridát is nagyon szeretem, nekem a napsütés, a pálmák, az óceán és a virágok mindennél többet ér. Azt kívánom, bár csak mindenki eljöhetne, kipróbálhatná, átélhetné! De, ha felelősséggel akarok tanácsot adni, akkor még most is leginkább azt javaslom mindenkinek, aki a kevéske megspórolt pénzét akarja a drága repülőjegyre költeni, hogy előbb nézzen körül Európában, sok ismerősöm megtalálta a számítását ott is. De a legfontosabb akkor is a nyelvtanulás. Az angolt a világ legelmaradottabb országaiban is tanulják az emberek, minden fiatalnak ajánlom már az iskolában vegyék komolyan és legyen a nyelv az egyik legfontosabb tantárgyuk, nézzetek tv-t angolul, tanuljatok, nagyon nagy előny és érték a nyelvtudás.  Persze aki fiatal és élettel tele és kalandvágyó, azt úgy sem lehet lebeszélni, és természetesen most is vannak itt sokan akik próbálják a szerencséjüket, csak hát meg kell találni a megfelelő helyeket, a megfelelő embereket. Attól, hogy én nem tudok róla, azért még sokan boldogulnak így is, én csak nem akarok felelőtlenül hitegetni senkit.