Ezt a levelet még 2009 Szeptemberberében írtam,  de még ma is nagyon aktuális.....így hát megmentettem ezt is.

Sziasztok Kedveseim!

Ma reggel megint nem volt mit olvassak, ilyenkor aztán nagy lelkesen nekilátok, hogy legalább én beszélgessek hozzátok.
Ez a reggeli együtt kávézás még arra az időre emlékeztet, mikor otthon kocogtattuk a radiátort egymásnak, hogy kész a
kávé és együtt leültünk egy-két csésze kávé mellett cigarettáztunk és kibeszélgettük magunkat. Ha nem is világmegváltó
dolgokról, de a gondjainkról, örömeinkről, gyerekekről, munkahelyről, bármiről ami éppen foglalkoztatott bennünket.

Akkor még nem volt internet, Magyarországon még kompjuterünk sem volt, de a telefon is csak a kiváltságosok lakásába
volt bevezetve, mi ilyesmiről akkoriban nem is álmodoztunk, igy hát maradtak a kávézások és a napi kis pletyizések.
Akkoriban még Én is cigarettáztam, mint majdnem mindenki más Magyarországon, a kávét el sem tudtuk képzelni cigaretta
nélkül. A cigarettával is megvolt a magam szertartása, mert ki nem állhattam látni embereket, főleg nőket, akiknek a
szájából lógott a cigaretta és közben főztek, mosogattak, tették a dolgukat, még a gyerekeiket is úgy rendezték,
közben a hamu sokszor hullott mindenfelé, mire észrevették már késő volt.Férfiak esetében is gusztustalan dolognak
tartottam, de a nők szájából lógó cigaretta számomra még borzalmasabb látványnak tűnt. Ezt már nagyon túlzásnak tartottam
az egyenjogúságból, miért kell egy nőnek minden nőiességét elveszíteni ilyen módon?!

Szóval ifjúkoromban mikor cigarettázni kezdtem, Én is mint a legtöbben csak akkor gyújtottunk rá, ha társaságban voltunk,
azt gondoltuk ettől látszunk felnőttnek, vagy többnek. Hosszú évekig magamban nem is gyújtottam rá, a cigaretta igazi
élvezeti cikk volt számomra, amihez le kellett ülnöm egy kávé vagy egy bármilyen ital mellé és beszélgetni valakivel.
Ezért is alakult ki a radiátor veregetés, jelzés a szomszédoknak, barátnőknek, hogy jöjjön valaki mert kész a kávé és
egyedül nem tudtam leülni kávézni vagy rágyújtani. De ez a radiátor kocogtatás igen elterjedt dolog volt abban az időben,
amikor még nem volt se telefon, se sms, így jeleztünk egymásnak, a panel házakban igen jól terjedt a hang, kialakultak a
kódok közöttünk. De szép idők is voltak, igaz az is hogy fiatalok és boldogok voltunk, ami még inkább megszépíti azokat
az időket.
 Aztán miután a gyerekek nőttek, óvodába, iskolába kerültek, a szomszédasszonyok is visszamentek
dolgozni, már nem mindig volt társ a kávéhoz a cigarettához, akkor megtanultam nagy keservesen hogy egyedül üldögélek,
vagy egyszerűen csak nézelődtem kifelé a konyha ablakon, de továbbra is abba kellett hagyjak mindent és megállnom, mert
a cigaretta továbbra is szertartás volt számomra.

Már nem is emlékszem, mikor változott ez meg, amikor a cigareta már függőséggé vált, már nem az élvezet, a szertartás
volt a lényeg, hanem pótolni a nikotin hiányt, akkor rágyujtottunk futtában, ahol éppen lehetőség volt rá, iskolai órák
közötti szünetekben, utcán, bárhol.

Amerikába érkezve a kávézási szokások is megváltoztak, itt a hosszú kávékat főzik, ami látszatra sokkal higabb mint a mi
sűrű presszó kávénk. Nehezen szoktunk hozzá, hogy ebben is ugyanannyi a koffein, de egyébként is itt nagy bögrékben
isszák, szinte egész nap az emberek kezében van a nagy kávésbögre, mindenhol, még az autóban is, munkában, otthon
mindenhol. A kávés kancsóban állandóan melegen tartva a kávé, és ahogy hül a bögrében csak utánatöltjük, hogy meleg
legyen. A cigarettáról való leszokás is ezért volt sikertelen legtöbbször, mert nehéz volt elképzelni hogy a kávét hogy
ihatja az ember cigaretta nélkül, az a kettő összetartozott mindig is. Minden leszokási próbálkozásnál ez volt a legna-
gyobb problémám, hogy fogok kávét inni ezután, ha nem gyújtok rá hozzá.

Aztán az is sikerült, leszoktam a cigarettáról, és képes voltam kávézni anélkül. Miután Floridába költöztem, télen nyáron
azzal kezdtem a napot, hogy a bögre kávémmal kiültem a teraszra, kényelmesen, nyugodtan, csendben megiszogattam egy-két
bögrével, nézelődtem, vagy éppen az amerikai magyar újságot olvasgattam hozzá. Ezt naponta többször megismételtem, igy a
kávézás újra szertartássá vált, főleg attól kezdve, mikor nem kellett reggelenként a munkába rohannom. Néhány éve a
koffeintől is eltiltottak, akkor már csak reggel üldögéltem a koffein mentes kávémmal, aztán közben ezt a kint üldögélést
felváltotta az internet.
Én már 2000 óta internetfüggő voltam, annak ellenére hogy mi még nem tanultunk otthon kompjútert, nem is sokan használták
mielőtt én eljöttem, így aztán itt már kínos volt csaknem negyven évesen kezdeni, ami az itteni iskolás gyerekeknek szinte
játék volt. De, muszáj volt, a kislányom beállta a haditengerészethez, készült az első 6 hónapos tengeri útjára és
mielőtt elment beállította nekem a kompjútert és megtanított a legfontosabb dolgokra. főleg hogy tudom megnézni és
megírni az emaileket, mert amíg távol volt az volt a leggyorsabb és legegyszerűbb kapcsolattartás. Mivel nagyon szerettünk
kanasztázni még azt is megmutatta hogy tudok az interneten igazi emberekkel kártyázni. Mindent leírtam egy füzetbe,
lépésről lépésre, a bekapcsolástól a kikapcsolásig, és hol hogyan kell megnézni, megírni az emailt, stb. Aztán ez a
kártyázás fantasztikus lett, igaz sokat kínlódtam az angol hiányosságom miatt is, meg a kompjúterhez való bénaságom
miatt is, de sok nagyon rendes ember segített, sokszor türelmesen magyaráztak, írogattak, próbálták megértetni velem mit
kell tegyek. Aztán ennek a kártyázásnak köszönhetően jutott el a Paltalk nevű beszélgetős programra, ahol már az első
alkalommal találtam magyar szobákat. Emberek a világ minden tájáról, beszélgettünk, zenéltünk, vicceltünk, hülyéskedtünk,
szuper jó társaság volt, és mivel az egész nem igazi névvel ment és csak becenevek, hangok voltak ismertek, így szabadon
eszetlenkedtünk, szinte szenvedéllyé vált, alig vártam hogy hazaérjek a munkából hogy bekapcsoljam. Meglepetésemre egész
sokan voltak Magyarországról is már a kétezres évek elején is, de sajnos az én ismeretségi körömből és rokonságomból még
nem.  
Aztán végre Magyarországon is egyre több ember számára hozzáférhető lett az internet, és szép lassan a rokonok,
ismerősök, barátnők is vettek kompjutert, internetet, megtanulgatták még az idősebb rokonok is a legfontosabb dolgokat,
és naponta beszélgettünk, nézegettük egymást a kamerán, mutogattuk a gyerekeket, óriási dolog volt, hogy végre igaziból,
élőben látjuk egymást nap mint nap, ez már közvetlen kapcsolat lett ismét, most ez vált az életünk részévé, hogy
mindennapot azzal kezdjünk bekapcsoljuk az internetet, néztük ki van ott, ki irt és a kávé mellé az újság helyett, a
barátok,rokonok levelei váltak az életünk részévé. Nekem ezzel megnyílt a világ. Addigra el is maradtam a chat programról.
Sokkal inkább fontos volt, hogy reggelenként olvassam a rokonok, barátok leveleit, és válaszoljak is, naponta meséltünk,
jöttek-mentek a hírek, fantasztikus volt.
Én már odáig jutottam, hogy a koffeinmentes kávé sem volt olyan fontos, ha egy pohár tejjel, vagy teával ültem is le,
de valakivel itt beszélgettem közben, vagy legalább elolvasgattam a leveleket. Közben ahhoz hasonló érzéseim voltak,
mint a régi szép időkben mikor még otthon kávézgattunk a szomszédasszonyokkal a cigarettához. Mostanra ez már szinte
szükséges szertartássá vált, talán ugyanolyan függőség alakult ki mint annakidején a cigarettával és kávéval. Ezért is
nagy a csalódás mikor bekapcsolom a gépet, elkészitem a kávémat, ideülök és nincs egy levél sem. Ilyenkor nekilátok és
mesélek én.

Mivel mostanra nagyon sok barátnő, rokon, egykori iskolatársak, gyerekkori barátnők levelezőtársakká váltak, így hogy
ne kelljen annyiszor elmesélnem ugyanazokat a dolgokat, megírom a leveleket és elküldöm mindenkinek, ilyen módon
kibeszélem magam, és nem is kell azon törni a fejem, vajon kinek mit írtam, mit nem írtam még meg.

Nos, ma reggel nem volt mit olvasnom, így aztán nekiláttam megint a magamban mesélgetésnek, nem gondoltam, hogy éppen
ilyen kávés cigarettás téma kerekedik belőle, de legalább megint átéltem azokat a régi szép időket. Cigaretta helyett
levelet írtam a kávémhoz,elbeszélgettem magamban, még mindíg jobban néz ki, ha a billentyűzeten járnak az ujjaim,mintha
hangosan társalognék magammal :-)

Legyen nagyon szép napotok és köszönet ha volt türelmetek végigolvasni a kisregényt ami kerekedett belőle. Nem
ijesztgetni akarlak benneteket, de folytatás következik! :o)